Búcsúbeszéd (középsuli)

Tisztelt Vendégeink! Drága Szüleink! Kedves Diáktársaink! Azt gondolom életem egyik legnehezebb feladatának bizonyult a ballagási beszéd megírása, hiszen minden végzős nevében kell elbúcsúznom tanárainktól, iskolánktól, az alsóbb évesektől, és mindattól a rengeteg apróságtól, ami az itt töltött évek során kitöltötte mindennapjainkat. Évről, évre egyre szorosabbá vált a kapcsolatunk, egyre jobban ismertük meg egymást, és egyre több közös élményeken estünk át. Az itt töltött évek alatt egyre több barátra leltünk rá, szerelmek szövődtek, és megtapasztalhattuk az igazi diákéletet, valóban a középiskolás éveink a legszebbek, és valóban ezek, azok az évek, amelyek igazán felejthetetlenek. A konfliktusok, és a szünetekben való bohóckodások, azok, amik igazán összekötnek bennünket. De sajnos, még ha csak jelképesen is, megszűnik az a kapocs, ami éveken át összekötött bennünket az iskolával. Azért csak jelképesen, hiszen a barátságok, a szerelmek ezzel nem érnek véget, az életre szóló emlékek, élmények is mindig a szívünkben maradnak. Most valami új kezdődik. Utunk szét válik, ki egyetemre, ki dolgozni megy. Karinthy Frigyes szerint „Azért mérjük az időt helytelenül, mert ehhez egyetlen mértéket használunk csupán. Azt, ami az átélés sebességét méri.” Pedig Einstein óta jól tudjuk, hogy az idő relatív, hiszen hossza soha nem az átélés sebességétől függ, hanem az átélt élmények minőségétől. Pont úgy, ahogyan ezt ő szellemesen magyarázza: ’’ Tartsd a kezed egy percig, egy forró kályhán, meglásd, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, és úgy érzed, mintha csak egy perc lett volna. Ez a négy év is erre az elméletre alapul, hiszen mintha csak ma lett volna, hogy elsősként ültünk a padokban, hogy megismerhessük egymást, ma már viszont, azért vagyunk itt, hogy utoljára megtiszteljük iskolánkat, tanárainkat, szüleinket, és utódaink, azért, amit tőlük kaptunk. A mai napot viszont nem tudnám Einstein egyik nézetére sem alapítani, hiszen a mai napon kettős érzések tátongnak bennem. Ahogy Csoóri Sándor is írta: „Nincs halálos érv a maradásra, csak a találkozásra, és a kalandra.” Másrészt viszont szeretném meghosszabbítani, ezt a pillanatot, mert jó újra elmerülni, azokban az élményekben, amelyek hangulatát nem csak azok a helyszínek árasztják, amelyeken most járunk végig utoljára, hanem azoknak az embereknek a szeretetteljes lénye is, akik ezeken a helyszíneken tanárként, barátként, sorstársként álltak mellettünk, az elmúlt négy évben. Kedves Osztályfőnökünk! Ezúton szeretnénk megköszönni, támogatását, gondoskodását, a belénk vetett hitét, az iránymutatását, és azt a rengeteg tudást, amelyekre ön nélkül nem tehettünk volna szert. Hálásak vagyunk, azért, hogy mindig bizalommal fordulhattunk önhöz bármiről is volt szó. Legfőként kitartását köszönjük, biztosak vagyunk benne, hogy a 97-es generáció emléke örökre megmarad, ha másért nem is, akkor a hiányzások rekord döntése miatt, had fűzzem még hozzá, hogy magához fogható osztályfőnököt nem láttunk még soha, jobbat kívánni sem kívánhattunk volna. Drága Szüleink! Hálásak vagyunk féltő gondoskodásotokért, támogatásotokért, és azért hogy hittetek bennünk. Most kezdődik el igazán az életünk, de azért még szükségünk van a tapasztalataitokra, tanácsaitokra. Köszönjük, hogy eddig is mindig mellettünk álltatok, és segítettetek bennünket az utunkon. Sokat jelent nekünk, amit értünk képesek vagytok feláldozni, még akkor is, ha sokszor ez egyáltalán nem így fest. Sosem fogjuk elfelejteni azokat a dolgokat, amiket értünk tettetek, még akkor sem, ha az élet ezek után igen messzire sodor bennünket, mert akkor is a szüleink maradtok, mindörökké! Ha hinnék a csodákban, azt mondanám, csoda mind az, amit szüleink, és tanáraink értünk tesznek, de tudom, csoda nem létezik. Pontosabban fogalmazva: minden csodának látszó történés mögött, egy varázsló áll, és az a varázsló én magam vagyok, illetve Mi MAGUNK VAGYUNK. Tisztelt ünneplők! Ezekkel a szavakkal szerettem volna magam, és a most elballagó diáktársaim valamennyi tagja nevében elköszönni iskolánktól, és köszönetet mondani mindazért a figyelemért, szeretetért, és varázslásbeli tudásért, amelyek nélkül, most nem lenne miénk az, amit útravalóként viszünk magunkkal. Most pedig az alsóbb évesekhez szólnék. Kívánom, teljesüljenek kívánságaitok, váljanak valóra álmaitok. Töltsétek hasznosan, és eseménydúsan az itt töltött időtöket. Sok sikert kívánok az elkövetkezendő éveitekhez! Hátra szeretnénk nektek hagyni pár gondolatot: (Az első pont): Gyakoroljátok, azt a szokást (és ha még nincs, akkor alakítsátok ki), hogy akadályokat győztök le. (Második pont): Gyakoroljátok, hogy erős, és céltudatos határozottsággal viszitek végig azt, amit elkezdtetek. (Harmadik pont): Gyakoroljátok, hogy addig szítjátok magatokban az akarat parazsát, míg akaratotok azzá az energiává nem válik, ami minden nehézségen átvisz majd benneteket. És, ha így tesztek, ti is tiszta szívvel búcsúzhattok, majd az iskolától, és magatokra nézve is érvényesnek érezhetitek Walt Whitman alábbi sorait: „A múlt, és a jelen, tünedezik-megtöltöttem, kiürítettem őket, És tovább megyek, hogy a jövő legközelebbi redőjét megtöltsem.” Végül végzőstársaimhoz néhány szó. kívánom, hogy teljesüljenek álmaink, sikerüljön véghezvinnünk kitűzött céljainkat. Most mindannyian nagy kihívás előtt állunk, hiszen számot kell adnunk eddigi tudásunkról, de ez a nap még legyen az ünneplésé, és az emlékezésé. Gondolataimat egy filmből vett idézettel szeretném zárni. Van egy általános igazság, amivel mindannyiunknak szembe kell néznie, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér. Akármennyire is vártam ezt a napot, sosem kedveltem, ha valami véget ért. A nyár utolsó napja, egy nagyszerű könyv utolsó fejezete, a búcsú egy közeli baráttól. De a befejezés elkerülhetetlen. A levelek lehullnak, becsukod a könyvet, elbúcsúzol. Számunkra ez is egy ilyen nap. Ma búcsút intünk mindennek, ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Tovább lépünk. De attól, hogy elmegyünk - és ez fáj - lesznek emberek, akik részesei maradnak az életünknek, akármi is történjen. Ők a mi biztos talajunk, a sarkcsillagaink, és az apró tiszta hangok a szívünkben, amelyek velünk lesznek, örökre. [if !supportLineBreakNewLine] [endif]